"Már ha egyetértesz abban, hogy a levés még csak-csak tűrhető formája az evés."


Padlizsán tekercs

2016. július 11. - ReceptParadicsom

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.

A padlizsánt megmostam, két végét levágtam és kb. ujjnyi szeletekre vágtam (hosszában), besóztam és tésztaszűrőbe tettem egy órára, hogy elcsöpögjön, majd kicsit kinyomkodtam és szalvétával felitattam a nedvességet róla. Teflon edényben, kevés olíva olajon a szeletek minkét oldalát megsütöttem és hagytam kihűlni. Egy tálban összekevertem a túrót, a tejföllel, a lereszelt mozzarella sajt felével, sóval és a kakukkfűvel. A kihűlt padlizsán szeletek egyik végébe kanalaztam a masszából és a padlizsánt feltekertem. Begyújtottam a sütőt kb. 200 fokra. Egy jénai aljába kanalaztam a paradicsomszószt és belehelyeztem a padlizsán tekercseket. A tetejükre tettem a maradék reszelt mozzarellát. Sütőben arany barnára sütöttem.

Hozzávalók

1 padlizsán

olíva olaj a sütéshez
paradicsomszósz kb. 2 dl
1 golyó mozzarella
20 dkg túró
1-2 ek tejföl
1 tk. kakukkfű

 

Töltött padlizsán isteni sült krumplival

Tegnap vacsorára vegetáriánus töltött padlizsánt készítettem. A köret pedig olyan sült krumpli volt, amit sütőben készítettem és tökéletesen sikerült, sokkal jobban, mintha bő olajban készült volna.

Az otthoni sült krumpli sütése nekem sosem sikerült eddig túl jól. Általában tocsogott az olajban, ha szűrőben próbáltam a fölösleges olajtól megszabadítani, ha pedig papírszalvétával, akkor nem maradt ropogós. Ráadásul két főre az adagot csak két körben tudtam kisütni, így az egyik adag kihűlt és löttyedt lett, mire a másik adag is elkészült.

Több helyen olvastam már erről a sütőben sült sült krumpliról, és nagyon izgatta a fantáziám, így kipróbáltam, azóta csak így készítem. A krumplit megmosom, megpucolom és a kívánt formára vágom. Viszont nem bő, forró olajba kerül ezután a krumpli, hanem bő, sós vízbe, de csak forrásig, illetve forrás után 1-2 percig, utána egy szűrőbe öntöm a krumplit, vízzel öblítem, majd egy konyharuhára borítom és betakarom a ruhával, így a gőzében meg is szárad. Egy nagy tepsibe sütőpapírt teszek. Ez azért is jó megoldás, mert a sütőpapírt majd csak kidobom, a tepsi meg nem lesz koszos, nem kell mosogatni, valamint nem fog leragadni a krumpli, de ehhez az is kell, hogy a sütőpapírt beolajozzuk. Nem vékonyan, inkább vastagon, de azért nem kell, hogy ússzon az olajban minden. A krumplikat beleteszem a tepsibe, átforgatom, hogy minden oldaluk beolajozódjon, elrendezgetem, hogy ne feküdjenek, ha nem muszáj, egymáson és előmelegített sütőbe teszem. Időt nem írok, mert ahány sütő, annyi szokás. Én 200 fokon sütöttem, figyeltem, és amikor az alja már megsült, akkor megforgattam a krumplikat és addig sütöttem, amíg az aljuk, ami eddig ugye felül volt, is megsül. Az így készült krumpli nem olajos, kívül ropogós, belül puha.

A töltött padlizsán pedig így készült: A padlizsánt megmostam, két végét levágtam, kettévágtam és evőkanállal kikanalaztam a belsejét úgy, hogy azért maradjon benne anyag. Besóztam és borsoztam, megspricceltem olajjal és egy zsírpapírral bélelt jénaiba tettem. (Zsírpapírt, mint korábban írtam azért használok, hogy ne ragadjanak le a dolgok és ne kelljen mosogatni.) A zsírpapírt nem olajoztam. Előmelegített sütőben megsütöttem, tűpróbával ellenőriztem, hogy kellőképpen átsült-e. Míg sültek a padlizsánok elkészítettem a tölteléket. Kockára vágott hagymát és fokhagymát dinszteltem, majd a kikapart és kockára vágott padlizsánt, aprított gombát és tv paprikát adtam hozzá, megpároltam őket, végül kockára vágott paradicsomot adtam hozzá és addig pároltam, így a nedvesség nagy része elfőtt. Sóval és borssal fűszereztem. Ezzel töltöttem meg a padlizsánokat és reszelt sajtot tettem a tetejükre. Nem érdemes a sajttal spórolni. Sütőben addig sütöttem, míg a sajt kicsit megbarnult.

Cukkinis lasagne tekercs

Mindig vadászom újabb és újabb cukkinis receptekre, mert nagyon szeretjük ezt a zöldséget és mivel szezonja van, ilyenkor kell enni, a bevált 2-3 fogást hamar meg tudjuk unni. A mostani egy tökéletes nyári tésztás étel, biztosan készíteni fogom még.

2 fő részére
1 kisebb cukkini (vagy egy nagyobb fele)
20 dkg túró
1 tojás
3 közepes paradicsom
6 lasagne tésztalap
5 dkg parmezán
1 gömb mozzarella

bors

A lasagne lapokat bő, forró, sós vízben kifőztem, majd tiszta konyharuhára szedtem és hagytam kihűlni. A paradicsomokat kockákra vágtam, megsóztam és kb. 10 percig főztem, majd összeturmixoltam. A cukkinit lereszeltem nagy lyukú reszelőn, sóztam, borsoztam és megpároltam. Egy jénai aljára szedtem a paradicsomszósz felét. A cukkinit és a túrót összekevertem, hozzáadtam a reszelt parmezánt és megkóstoltam, ha kell ilyenkor még után lehet sózni.

Összekevertem a tojással és ezzel a masszával kentem meg a lasagne lapokat, amiket feltekertem és a paradicsomszószos jénaiba helyeztem, szorosan egymás mellé. Végül a paradicsomszósz másik felével leöntöttem. A tetejére reszelt mozzarella sajtot szórtam, előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sül.

Könnyű nyári cukkinis fogás

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Kell hozzá cukkini, újkrumpli, paradicsom, tejszín és sajt. Semmi több. A zöldségeket karikázzuk fel és tegyük egy olajozott jénaiba, váltakozva, félig egymásra. Ha a jénai kerek, akkor lehet körben, ha téglalap alakú, akkor sorokban elrendezni a zöldségeket. A tejszínt sózzuk, borozzuk és nyakon öntjük vele a zöldségeket. Fedjük le a jénait alufóliával és addig süssük, míg a krumpli megpuhul. Ezt tűpróbával ellenőrizzük. Ezután eltávolíthatjuk az alufóliát és megszórhatjuk bőven a tejszínes zöldséget reszelt sajttal. Toljuk vissza a sütőbe és süssük addig, míg a sajt kissé megbarnul.

Két főre készítettem, egy nagyobb cukkinit, két nagy krumplit és szintén két nagy paradicsomot szeleteltem fel, két dl tejszínt és 15 dkg trappista sajtot használtam az étel elkészítéséhez.

Túrós palacsinta eperrel

Túrós palacsinta recept kicsit másképp, friss eperrel.

Hozzávalók

a palacsintához:

15 dkg liszt
1 tojás
csipet só
1 kk cukor
3 dl tej
1 dl szódavíz
1 ek olaj

a töltelékhez:

20 dkg eper
20 dkg túró
fél dl tejszín
5 dkg porcukor

sütéshez: olaj

díszítéshez: porcukor, egész eperszemek

Elkészítés

1. A lisztet a tojással, sóval, cukorral, olajjal, tejjel és a szódavízzel kikeverem, a palacsintákat kisütöm.

2. A túrót villával összetöröm, hozzákeverem a tejszínt és a porcukrot.

3. A már langyosra hűlt palacsinták egynegyedébe egy kanál túrós tölteléket teszek és kétszer behajtom, tányérra helyezem.

4. Eperszemekkel és porcukorral díszítem.

Spárga saláta

Könnyű majonézes saláta kétféle spárgából paradicsommal és meleg félbarna, magos pirítóssal ebédre vagy vacsorára.

Hozzávalók

15 dkg fehér spárga
15 dkg zöld spárga
só, cukor, bors
majonéz
3 dl tejföl
mustár
citromlé
1 fej saláta
1-2 kemény paradicsom
magos, félbarna kenyér

Elkészítés

1. A fehér spárgát fejétől a végéig megpucoljuk, mindkét spárga fás végét levágjuk, 3 cm-es darabokra vágjuk és sós, cukros vízben főni tesszük. Főzővízbe egy kevés margarint teszünk. Épphogy megfőzzük, leszűrjük.

2. Tartás mártást készítünk: majonézt elkeverjük kétszeres mennyiségű tejföllel, ízesítjük mustárral, citromlével, megborsozzuk.

3. A saláta levélből nagyobbakat tálra tesszük, a spárgát összekeverjük a majonézzel, a kockákra vágott paradicsommal és a saláta kockákra vágott torzsájával, kisebb leveleivel és a saláta leveleken tálaljuk.

4. Lehűtjük. Magos, félbarna, meleg pirítós kenyérrel tálaljuk.

Mediterrán halvacsora

5 perc alatt előkészíthető, fél óra alatt készre sül, finom és különleges étel, nem csak halkedvelőknek.

Szeretnék, ha ezentúl több halat fogyasztanánk, de bizonyos okokból kifolyólag a kedvenc halaink nem kerülhetnek az asztalunk heti 1-2 alkalommal, ezért igyekszem a tengeri halfilét valami másnak álcázni. 

Az első recept, amit kipróbáltam a mediterrán hal. Megtetszett, hogy paradicsommal és fekete olíva bogyóval készül. Tengeri halfilét vásároltam, amit besóztam és egy kiolajozott (olívaolaj) jénaiba tettem. Egy kisebb fej hagymát vékonyan karikákra vágtam, és a halra szórtam a kettévágott koktél paradicsomokkal és az egyben hagyott, fekete olíva bogyókkal együtt. Az egészet beborítottam citromkarikákkal. A jénait alufóliával letakartam és előmelegített sütőben (180 fok) sütöttem először 20 percig, majd fólia nélkül még 10 percig. Mi krumplipürével ettük. A sült citromot én nagyon szeretem a halételekhez, de friss citromlét is kínálhatunk hozzá.

Maradék húsvéti sonka felhasználása

Sosem sikerül előre belőni, hogy mennyi sonka fogy majd az ünnepek alatt, így mindig többet veszünk a kelleténél, utána pedig törjük a fejünket, hogy mire használjuk fel. Ezen a héten nagy kihívás elé állítom magam és megpróbálom a sonkát minden nap másnak álcázni, mint ami.

4 főre

40 dkg liszt
1 kocka friss élesztő
1 dl tej
cukor

olaj
10 dkg trappista reszelve
10 dkg sonka kockázva
20 dkg brokkoli
1 kis fej hagyma kockázva
1 csokor petrezselyem apróra vágva
2 ek mustár
1 tk citromlé

A tejet langyosra melegítjük, teszünk bele egy csipet cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Amikor felfutott beletesszük a lisztet, ízkés szerint sót és 2 ek olajat és összegyúrjuk, dagasztjuk, majd konyharuhával lefedve félre tesszük kelni. A brokkolit rózsáira szedjük és sós vízben megfőzzük. A hagymát elkeverjük a mustárral és citromlével, belekeverjük a sonkát és a sajtot, valamint a megfőtt és apróra vágott brokkolit. A tésztát kinyújtjuk hosszúkásra, a közepére halmozzuk a sonkás keveréket és összegöngyöljük, mint a bejglit. Egy tepsibe zsírpapírt teszünk és a henger alakú tésztát gyűrű formában a sütőlapra tesszük. Előmelegített sütőben, 190 fokon kb. 20-25 percig sütjük.

Locsolók kedvence

Annyira finom, hogy félő, hogy ha túl korán készítjük el, mire jönnek a locsolók, már nem marad a süteményből egy szem sem.

Piskótalaphoz:

2 dkg olvasztott vaj
10 dkg cukor
10 dkg liszt
5 db tojás

Epertöltelékhez:

1/2 dl Triple Sec
10 dkg eperkrém turmixoljuk le az epret
5 dkg porcukor
3 dl tejszín

Díszítéshez:

gyümölcszselé
pár szem friss eper
pirított mandula

 

Vékony piskótalapot sütünk: a tojássárgáját a cukor egyharmadával habosra keverjük (így lágyabb tésztát kapunk ), a fehérjét a cukor maradék részével kemény habbá verjük. A sárgájához lazán hozzákeverjük a habot és közben a lisztet is hozzáadagoljuk. A végén az olvasztott vaj kerül a masszába. 180°C-os sütőben sütőpapíron vékony lapot sütünk.

Ha kihűlt kettévágjuk és a lapokat eperkrémmel megtöltjük. Hűtőben 1/2 órát pihentetjük, majd felkockázzuk vagy szíveket szúrunk ki belőle. A sütemények tetejét lekenjük a maradék eperkrémmel. Tetejét friss eperrel díszítjük, amit lezselézünk. Jó étvágyat hozzá.

Hot Cross Bun - hagyományos angol húsvéti sütemény

Brit Hot Cross Bun egy hagyományos húsvéti fogás nagypéntekre. Angliában a húsvét vidám ünnep, csupán nagypénteken elevenedik meg az anyai fájdalom legendája, ezt a britek Hot Cross Bun ceremóniának nevezik. Elveszett fiát hazaváró anya nagypénteken a ház gerendájára forró zsemlét akasztott.

Ez a Hot Cross Bun  recept gyorsabb és könnyedebb, mint a hagyományos, amihez keményebb tészta és lassú növekedés szükséges. Bár a verzió gyorsabban elkészíthető, az ízekből nem ad alább: az édes-fűszeres zsemlék éppoly ízletesek, mint a hagyományosak.

Hozzávalók

4 személyre (16 kis zsömle)

500 g liszt
45 g cukor
csipet só
őrölt fahéj, köménymag, szerecsendió, szegfűszeg, szegfűbors, gyömbér
50 g vaj
20 dkg aszalt gyümölcs
7 g élesztő
3 dl tej

Az élesztőt kevés cukros langyos tejben felfuttatjuk.  liszthez hozzáadjuk a fűszereket, a cukrot, sót, a gyümölcsöt, olvasztott vajat, majd az élesztőt és a többi tejjel jól összedolgozzuk. Fél órát hagyjuk letakarva langyos helyen, majd pár perc dagasztás utána fél órát hagyjuk kelni. Egy tepsit kivajazunk, a tésztából 16 kis zsömlét formázunk, szorosan egymás mellé tesszük őket a tepsire. Mindegyik tetejére kereszt irányban bevagdossuk éles késsel. 3 ek. lisztből és kis vízből masszát keverünk és egy nejlonzacskóba kanalazzuk. A zacskó sarkát levágjuk, hogy kis lyuk keletkezzen, és vágásba nyomunk belőle kereszt alakban. Forrós sütőben 20 perc alatt készre sütjük, lekvárral kínáljuk.

A kereszt nekem nem sikerült, túl folyós lett a massza, csak nem mertem sűrűbbre készíteni,mert féltem, akkor nem tudok belőle csíkot nyomni, na majd legközelebb bátrabb leszek. Az ízére ez szerencsére nincs hatással.

süti beállítások módosítása