"Már ha egyetértesz abban, hogy a levés még csak-csak tűrhető formája az evés."


Maradék húsvéti sonka felhasználása

2016. március 29. - ReceptParadicsom

Sosem sikerül előre belőni, hogy mennyi sonka fogy majd az ünnepek alatt, így mindig többet veszünk a kelleténél, utána pedig törjük a fejünket, hogy mire használjuk fel. Ezen a héten nagy kihívás elé állítom magam és megpróbálom a sonkát minden nap másnak álcázni, mint ami.

4 főre

40 dkg liszt
1 kocka friss élesztő
1 dl tej
cukor

olaj
10 dkg trappista reszelve
10 dkg sonka kockázva
20 dkg brokkoli
1 kis fej hagyma kockázva
1 csokor petrezselyem apróra vágva
2 ek mustár
1 tk citromlé

A tejet langyosra melegítjük, teszünk bele egy csipet cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Amikor felfutott beletesszük a lisztet, ízkés szerint sót és 2 ek olajat és összegyúrjuk, dagasztjuk, majd konyharuhával lefedve félre tesszük kelni. A brokkolit rózsáira szedjük és sós vízben megfőzzük. A hagymát elkeverjük a mustárral és citromlével, belekeverjük a sonkát és a sajtot, valamint a megfőtt és apróra vágott brokkolit. A tésztát kinyújtjuk hosszúkásra, a közepére halmozzuk a sonkás keveréket és összegöngyöljük, mint a bejglit. Egy tepsibe zsírpapírt teszünk és a henger alakú tésztát gyűrű formában a sütőlapra tesszük. Előmelegített sütőben, 190 fokon kb. 20-25 percig sütjük.

Húsvéti kenyér

Egyből megtetszett, amikor egy fényképen megláttam a görög húsvéti kalácsot, a Tsourekit. Már önmagában a fonott kalács is nagyon jól mutat egy ünnepi asztalon, hát még ha belesül pár színes húsvéti tojás.

A recept szerint ez egy édes kelt tésztaféleség, én viszont valami sós kenyérfélét szerettem volna az ünnepi asztalra sütni, ezért egy egyszerű kenyértésztát készítettem, így az én húsvéti kenyerem csak külsőségekben hasonlít a görög húsvéti ételre.

Mivel belesütöttem a tojást a tésztába, ezért mindenképpen természetes tojásfestékre volt szükségem. A lila hagyma héját választottam, az azzal festett tojások ilyen szép vörösek lesznek. Amíg a tészta kelt, meg is festettem a tojásokat, feltettem hideg vízben főni egyszerre 1 kg hagyma héját és 6 tojást úgy, hogy a víz ellepje és forraltam kb. negyed órát, közben néha kiemeltem egy tojást, hogy megvizsgáljam, elég szép-e már a színe.

A kenyértésztát a következőképpen készítettem: fél kocka élesztőt kb. 1 dl langyos cukros tejbe morzsoltam és 10 perc alatt hagytam felfutni. Hozzáadtam 25 dkg lisztet, sót, kevés olajat és összegyúrtam kevés langyos vízzel, dagasztottam, majd hagytam langyos helyen kelni 1 órát. Kicsit átdolgoztam és 3 részre osztottam, hurkákat sodortam belőlük és összefontam őket, és zsírozott tepsire tettem koszorú alakban. Megkentem felvert tojással és 3 festett tojást nyomtam a tésztába, majd előmelegített sütőben pirosra sütöttem. Ez az adag két személynek elegendő.

Házi sajtkrémes csavar

Készítettem egy nagyobb adag házi sajtkrémet, ennek felhasználásához kerestem receptet, így bukkantam a sajtkrémes csavart receptjére. Nagyon finom és nagyon egyszerű vacsorára vagy vendégvárónak is jó választás.

Házi sajtkrémet nagyon egyszerű készíteni. Egy nagy pohár tejfölt egy teáskanál sóval összekeverek, majd egy olyan szűrőbe töltöm a tejfölt, amit egy tiszta konyharuhával vagy pelenkával kibélelek. Teszek alá egy edényt, ebbe csöpög majd a savó, amit például kenyérsütéshez fel lehet használni, de van, aki megissza, nagyon egészséges. Egy fél napra hűtőbe teszem csöpögni a tejfölt, nem baj, ha akár egy egész napig is ott ragad. A savó kicsöpög és visszamarad a sajtkrém alap. Ezt az alapot szoktam ízesíteni, gazdagítani reszelt sajttal, fűszerekkel (bors, fokhagyma, snidling, medvehagyma stb.), mustárral, sózom, ha kell.
 
A csavart receptjét itt találtam: http://receptneked.hu/sos-sutemenyek/sajtkremes-medvehagymas-csavart/, ezúttal is köszönet érte. A végeredmény magért beszél. Próbáljátok ki!