"Már ha egyetértesz abban, hogy a levés még csak-csak tűrhető formája az evés."


Maradék húsvéti sonka felhasználása

2016. március 29. - ReceptParadicsom

Sosem sikerül előre belőni, hogy mennyi sonka fogy majd az ünnepek alatt, így mindig többet veszünk a kelleténél, utána pedig törjük a fejünket, hogy mire használjuk fel. Ezen a héten nagy kihívás elé állítom magam és megpróbálom a sonkát minden nap másnak álcázni, mint ami.

4 főre

40 dkg liszt
1 kocka friss élesztő
1 dl tej
cukor

olaj
10 dkg trappista reszelve
10 dkg sonka kockázva
20 dkg brokkoli
1 kis fej hagyma kockázva
1 csokor petrezselyem apróra vágva
2 ek mustár
1 tk citromlé

A tejet langyosra melegítjük, teszünk bele egy csipet cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Amikor felfutott beletesszük a lisztet, ízkés szerint sót és 2 ek olajat és összegyúrjuk, dagasztjuk, majd konyharuhával lefedve félre tesszük kelni. A brokkolit rózsáira szedjük és sós vízben megfőzzük. A hagymát elkeverjük a mustárral és citromlével, belekeverjük a sonkát és a sajtot, valamint a megfőtt és apróra vágott brokkolit. A tésztát kinyújtjuk hosszúkásra, a közepére halmozzuk a sonkás keveréket és összegöngyöljük, mint a bejglit. Egy tepsibe zsírpapírt teszünk és a henger alakú tésztát gyűrű formában a sütőlapra tesszük. Előmelegített sütőben, 190 fokon kb. 20-25 percig sütjük.

Locsolók kedvence

Annyira finom, hogy félő, hogy ha túl korán készítjük el, mire jönnek a locsolók, már nem marad a süteményből egy szem sem.

Piskótalaphoz:

2 dkg olvasztott vaj
10 dkg cukor
10 dkg liszt
5 db tojás

Epertöltelékhez:

1/2 dl Triple Sec
10 dkg eperkrém turmixoljuk le az epret
5 dkg porcukor
3 dl tejszín

Díszítéshez:

gyümölcszselé
pár szem friss eper
pirított mandula

 

Vékony piskótalapot sütünk: a tojássárgáját a cukor egyharmadával habosra keverjük (így lágyabb tésztát kapunk ), a fehérjét a cukor maradék részével kemény habbá verjük. A sárgájához lazán hozzákeverjük a habot és közben a lisztet is hozzáadagoljuk. A végén az olvasztott vaj kerül a masszába. 180°C-os sütőben sütőpapíron vékony lapot sütünk.

Ha kihűlt kettévágjuk és a lapokat eperkrémmel megtöltjük. Hűtőben 1/2 órát pihentetjük, majd felkockázzuk vagy szíveket szúrunk ki belőle. A sütemények tetejét lekenjük a maradék eperkrémmel. Tetejét friss eperrel díszítjük, amit lezselézünk. Jó étvágyat hozzá.

Hot Cross Bun - hagyományos angol húsvéti sütemény

Brit Hot Cross Bun egy hagyományos húsvéti fogás nagypéntekre. Angliában a húsvét vidám ünnep, csupán nagypénteken elevenedik meg az anyai fájdalom legendája, ezt a britek Hot Cross Bun ceremóniának nevezik. Elveszett fiát hazaváró anya nagypénteken a ház gerendájára forró zsemlét akasztott.

Ez a Hot Cross Bun  recept gyorsabb és könnyedebb, mint a hagyományos, amihez keményebb tészta és lassú növekedés szükséges. Bár a verzió gyorsabban elkészíthető, az ízekből nem ad alább: az édes-fűszeres zsemlék éppoly ízletesek, mint a hagyományosak.

Hozzávalók

4 személyre (16 kis zsömle)

500 g liszt
45 g cukor
csipet só
őrölt fahéj, köménymag, szerecsendió, szegfűszeg, szegfűbors, gyömbér
50 g vaj
20 dkg aszalt gyümölcs
7 g élesztő
3 dl tej

Az élesztőt kevés cukros langyos tejben felfuttatjuk.  liszthez hozzáadjuk a fűszereket, a cukrot, sót, a gyümölcsöt, olvasztott vajat, majd az élesztőt és a többi tejjel jól összedolgozzuk. Fél órát hagyjuk letakarva langyos helyen, majd pár perc dagasztás utána fél órát hagyjuk kelni. Egy tepsit kivajazunk, a tésztából 16 kis zsömlét formázunk, szorosan egymás mellé tesszük őket a tepsire. Mindegyik tetejére kereszt irányban bevagdossuk éles késsel. 3 ek. lisztből és kis vízből masszát keverünk és egy nejlonzacskóba kanalazzuk. A zacskó sarkát levágjuk, hogy kis lyuk keletkezzen, és vágásba nyomunk belőle kereszt alakban. Forrós sütőben 20 perc alatt készre sütjük, lekvárral kínáljuk.

A kereszt nekem nem sikerült, túl folyós lett a massza, csak nem mertem sűrűbbre készíteni,mert féltem, akkor nem tudok belőle csíkot nyomni, na majd legközelebb bátrabb leszek. Az ízére ez szerencsére nincs hatással.

Húsvéti muffin

A muffin az egyik leggyorsabban és legváltozatosabban elkészíthető sütemény, ráadásul pár perc alatt ünnepi köntösbe öltöztethetjük és máris húsvéti édességet kapunk.

A muffin alaprecept hozzávalói:

kb.15db muffin-hoz

12,5 dkg vaj
17,5 dkg cukor
2 tojás
30 dkg liszt (sima)
1 tasak sütőpor
1/8 liter tej (1,25 dl)

A vajat felolvasztom, kimérem a lisztet, beleteszem a sütőport és a cukrot, beleütöm a tojást, hozzáadom a vajat és kidolgozom a tejjel. Volt kis maradék dióm így az került most bele és kakaópor, de tehetünk bele reszelt almát, aszalt gyümölcsöket, csokoládédarabokat stb. A muffin formába muffin papírokat teszek, belekanalazom a tésztát és előmelegített sütőben megsütöm 15-20 perc alatt. Tűpróbával ellenőrizhető. Hagyom kihűlni, majd kiveszem a formából.

Jöhet a díszítés, azt találtam ki, hogy cukormázat készítek, azzal vonom be a muffinokat, tetejére színes cukortojásokat teszek és kis virággal díszítem.

A cukormázhoz porcukrot kevés vízzel elkeverünk, ezt eloszlatjuk a muffinok tetején. Gyorsan kell rátenni a tojáscukrokat, mielőtt megdermed a cukor, majd jöhet a kis virág.

Húsvéti kenyér

Egyből megtetszett, amikor egy fényképen megláttam a görög húsvéti kalácsot, a Tsourekit. Már önmagában a fonott kalács is nagyon jól mutat egy ünnepi asztalon, hát még ha belesül pár színes húsvéti tojás.

A recept szerint ez egy édes kelt tésztaféleség, én viszont valami sós kenyérfélét szerettem volna az ünnepi asztalra sütni, ezért egy egyszerű kenyértésztát készítettem, így az én húsvéti kenyerem csak külsőségekben hasonlít a görög húsvéti ételre.

Mivel belesütöttem a tojást a tésztába, ezért mindenképpen természetes tojásfestékre volt szükségem. A lila hagyma héját választottam, az azzal festett tojások ilyen szép vörösek lesznek. Amíg a tészta kelt, meg is festettem a tojásokat, feltettem hideg vízben főni egyszerre 1 kg hagyma héját és 6 tojást úgy, hogy a víz ellepje és forraltam kb. negyed órát, közben néha kiemeltem egy tojást, hogy megvizsgáljam, elég szép-e már a színe.

A kenyértésztát a következőképpen készítettem: fél kocka élesztőt kb. 1 dl langyos cukros tejbe morzsoltam és 10 perc alatt hagytam felfutni. Hozzáadtam 25 dkg lisztet, sót, kevés olajat és összegyúrtam kevés langyos vízzel, dagasztottam, majd hagytam langyos helyen kelni 1 órát. Kicsit átdolgoztam és 3 részre osztottam, hurkákat sodortam belőlük és összefontam őket, és zsírozott tepsire tettem koszorú alakban. Megkentem felvert tojással és 3 festett tojást nyomtam a tésztába, majd előmelegített sütőben pirosra sütöttem. Ez az adag két személynek elegendő.

Húsvéti vitaminsaláta

Húsvéti vitamin saláta fokhagymás öntettel Főtt sonkához kitűnő.

1 fej lilahagyma
2 nagy paradicsom
1 nagyobb zöldpaprika
1 csomag hónapos retek
kígyóuborka
1 tasak Knorr Fokhagymás salátaöntetpor
1 pohár natúr joghurt
metélőhagyma a díszítéshez

A friss zöldségeket felkarikázzuk, tálra rendezzük. A salátaöntetport elkeverjük a joghurttal, pár percig állni hagyjuk, majd a salátára öntjük. Apróra vágott snidlinggel megszórva tálaljuk.

Húsvéti nyuszi zsömle

Elvileg ez egy nyúlnak kinéző zsömle, inkább hasonlít egy macskára... Sebaj, hiszen annyira aranyos, hogy a felnőttek is imádják, a gyerekek pláne, és nem kerül sokkal több munkába elkészíteni, mint egy sima zsömlét, az ünnepi asztalon pedig csodásan mutat.

Hozzávalók 6 zsömléhez:

fél kocka élesztő
1dl tej
csipet cukor
1 tojás
4dkg vaj
2dl tejföl
25dkg liszt

A hozzávalókat összedolgozzuk és a tésztát kb. fél órát kelni hagyjuk, majd átgyúrjuk, 6 részre osztjuk, és hosszúkás zsömléket formázunk a tésztadarabokból. Ezután egy ollóval fület vágunk a "nyúlnak" és egy hurkapálcikával két szemet szúrunk neki. Zsírpapírral bélelt tepsin előmelegített sütőben kb. 10-15 perc alatt készre sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni. Nagyon finom, puha zsemle az eredmény.

Forrás: http://maikonagao.blogspot.hu/2013/03/diy-easter-bunny-bread-rolls.html

Répa kifli tojás- és sonkakrémmel töltve húsvétra

Húsvétkor a vendégeket tojás- és sonkakrémmel várom, amihez friss kenyeret és zöldségeket kínálok, ám idén le fog esni az álluk, a krémeket egy répába töltöm, amit leveles tésztából formázok hozzá.

A receptet a következő oldalon találtam:http://www.hungryhappenings.com/2011/04/fun-idea-for-easter-brunch-carrot.html, itt látszik, hogy egy fém tölcsér formát használnak a répa alak formálásához, mivel ilyesmivel nem rendelkezem, ezért a kreativitásomra volt szükség. Papírból készítettem tölcséreket, tűzőgéppel tűztem össze. A tészta kicsit ugyan ráragadt, de egy éles késsel körbe tudtam vágni, így könnyen szét lehetett választani. Később jutott eszembe, hogy a keményebb papírból készült tölcsért be lehetett volna vonni sütőpapírral és akkor talán nem ragad hozzá kicsit sem, ki kell próbálni.

A leveles tésztát most készen vettem, 5 lap volt a csomagolásban és mivel kellő vastagságúnak ítéltem, nem is nyújtottam ki, egyből 3 cm-es csíkokra vágtam. A csíkokat bekentem felvert tojással és félbehajtottam őket hosszában, így másfél cm-es csíkokat kaptam, ezeket körbe tekertem alulról a teteje felé a tölcsérnek. Két csík kellett, hogy végig érjen. A tepsit kivajaztam kicsit biztos ami biztos alapon, sütőt előmelegítettem és a tésztás tölcséreket szájukkal lefelé állítottam a tepsire és megkentem a tojással és aranybarnára sütöttem. Kicsit hagytam hűlni és utána egy kés segítségével leszedtem a tésztát az fentebb írt módon a tölcsérekről. Egy tölcsért csak egyszer használtam fel.

A kétféle tölteléket ugyan úgy ízesítettem, a főtt és villával áttört tojást is és a ledarált füstölt-főtt sonkát is vajjal, tejföllel, mustárral, sóval, borssal és apróra vágott lila hagymával kevertem ki. A tölcsérek felét a tojás-, másik felét a sonkakrémmel töltöttem meg és 1-1 petrezselyemzölddel díszítettem, hogy még répásabb legyen, bár a sárgarépa szára lenne az igazi, de így legalább azt is meg lehet enni.

Tojáskrém receptje
Sonkakrém receptje