"Már ha egyetértesz abban, hogy a levés még csak-csak tűrhető formája az evés."

Sült gnocchi baconnal, paradicsommal és mozzarellával

2016. július 19. - ReceptParadicsom

Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!

Gnocchit vásárolhattok készen is, de magatok is megpróbálkozhattok vele. A bejegyzés végén találtok egy linket egy nagyon jó gnocchi recepthez, én ez alapján készítettem. A gnocchit bő forró, sós vízben kell kifőzni, majd paradicsommártásba forgatni, tetejére pirított bacon és mozzarrella kerül, majd az egészet addig kell sütőben sütni, míg a sajt megbarnul a tetején. A bacont először felvágtam és kevés olivaolajban megpirítottam, majd tálra szedtem és a fennmaradt olajban egy gerezd foghagymát pirítottam, majd felengedem a paradicsomlével, sóztam, borsoztam és összefőztem. Forrón tálaltam.

Hozzávalók két személyre

gnocchi két személyre
kevés olivaolaj
1 gerezd fokhagyma
5 dkg bacon
3 dl paradicsommártás
só, bors

Gnocchi recept: http://aprosef.hu/hazi_gnocchi_tejszines_paradicsomos_szosszal_recept

Padlizsán tekercs

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.

A padlizsánt megmostam, két végét levágtam és kb. ujjnyi szeletekre vágtam (hosszában), besóztam és tésztaszűrőbe tettem egy órára, hogy elcsöpögjön, majd kicsit kinyomkodtam és szalvétával felitattam a nedvességet róla. Teflon edényben, kevés olíva olajon a szeletek minkét oldalát megsütöttem és hagytam kihűlni. Egy tálban összekevertem a túrót, a tejföllel, a lereszelt mozzarella sajt felével, sóval és a kakukkfűvel. A kihűlt padlizsán szeletek egyik végébe kanalaztam a masszából és a padlizsánt feltekertem. Begyújtottam a sütőt kb. 200 fokra. Egy jénai aljába kanalaztam a paradicsomszószt és belehelyeztem a padlizsán tekercseket. A tetejükre tettem a maradék reszelt mozzarellát. Sütőben arany barnára sütöttem.

Hozzávalók

1 padlizsán

olíva olaj a sütéshez
paradicsomszósz kb. 2 dl
1 golyó mozzarella
20 dkg túró
1-2 ek tejföl
1 tk. kakukkfű

 

Töltött padlizsán isteni sült krumplival

Tegnap vacsorára vegetáriánus töltött padlizsánt készítettem. A köret pedig olyan sült krumpli volt, amit sütőben készítettem és tökéletesen sikerült, sokkal jobban, mintha bő olajban készült volna.

Az otthoni sült krumpli sütése nekem sosem sikerült eddig túl jól. Általában tocsogott az olajban, ha szűrőben próbáltam a fölösleges olajtól megszabadítani, ha pedig papírszalvétával, akkor nem maradt ropogós. Ráadásul két főre az adagot csak két körben tudtam kisütni, így az egyik adag kihűlt és löttyedt lett, mire a másik adag is elkészült.

Több helyen olvastam már erről a sütőben sült sült krumpliról, és nagyon izgatta a fantáziám, így kipróbáltam, azóta csak így készítem. A krumplit megmosom, megpucolom és a kívánt formára vágom. Viszont nem bő, forró olajba kerül ezután a krumpli, hanem bő, sós vízbe, de csak forrásig, illetve forrás után 1-2 percig, utána egy szűrőbe öntöm a krumplit, vízzel öblítem, majd egy konyharuhára borítom és betakarom a ruhával, így a gőzében meg is szárad. Egy nagy tepsibe sütőpapírt teszek. Ez azért is jó megoldás, mert a sütőpapírt majd csak kidobom, a tepsi meg nem lesz koszos, nem kell mosogatni, valamint nem fog leragadni a krumpli, de ehhez az is kell, hogy a sütőpapírt beolajozzuk. Nem vékonyan, inkább vastagon, de azért nem kell, hogy ússzon az olajban minden. A krumplikat beleteszem a tepsibe, átforgatom, hogy minden oldaluk beolajozódjon, elrendezgetem, hogy ne feküdjenek, ha nem muszáj, egymáson és előmelegített sütőbe teszem. Időt nem írok, mert ahány sütő, annyi szokás. Én 200 fokon sütöttem, figyeltem, és amikor az alja már megsült, akkor megforgattam a krumplikat és addig sütöttem, amíg az aljuk, ami eddig ugye felül volt, is megsül. Az így készült krumpli nem olajos, kívül ropogós, belül puha.

A töltött padlizsán pedig így készült: A padlizsánt megmostam, két végét levágtam, kettévágtam és evőkanállal kikanalaztam a belsejét úgy, hogy azért maradjon benne anyag. Besóztam és borsoztam, megspricceltem olajjal és egy zsírpapírral bélelt jénaiba tettem. (Zsírpapírt, mint korábban írtam azért használok, hogy ne ragadjanak le a dolgok és ne kelljen mosogatni.) A zsírpapírt nem olajoztam. Előmelegített sütőben megsütöttem, tűpróbával ellenőriztem, hogy kellőképpen átsült-e. Míg sültek a padlizsánok elkészítettem a tölteléket. Kockára vágott hagymát és fokhagymát dinszteltem, majd a kikapart és kockára vágott padlizsánt, aprított gombát és tv paprikát adtam hozzá, megpároltam őket, végül kockára vágott paradicsomot adtam hozzá és addig pároltam, így a nedvesség nagy része elfőtt. Sóval és borssal fűszereztem. Ezzel töltöttem meg a padlizsánokat és reszelt sajtot tettem a tetejükre. Nem érdemes a sajttal spórolni. Sütőben addig sütöttem, míg a sajt kicsit megbarnult.

Cukkinis lasagne tekercs

Mindig vadászom újabb és újabb cukkinis receptekre, mert nagyon szeretjük ezt a zöldséget és mivel szezonja van, ilyenkor kell enni, a bevált 2-3 fogást hamar meg tudjuk unni. A mostani egy tökéletes nyári tésztás étel, biztosan készíteni fogom még.

2 fő részére
1 kisebb cukkini (vagy egy nagyobb fele)
20 dkg túró
1 tojás
3 közepes paradicsom
6 lasagne tésztalap
5 dkg parmezán
1 gömb mozzarella

bors

A lasagne lapokat bő, forró, sós vízben kifőztem, majd tiszta konyharuhára szedtem és hagytam kihűlni. A paradicsomokat kockákra vágtam, megsóztam és kb. 10 percig főztem, majd összeturmixoltam. A cukkinit lereszeltem nagy lyukú reszelőn, sóztam, borsoztam és megpároltam. Egy jénai aljára szedtem a paradicsomszósz felét. A cukkinit és a túrót összekevertem, hozzáadtam a reszelt parmezánt és megkóstoltam, ha kell ilyenkor még után lehet sózni.

Összekevertem a tojással és ezzel a masszával kentem meg a lasagne lapokat, amiket feltekertem és a paradicsomszószos jénaiba helyeztem, szorosan egymás mellé. Végül a paradicsomszósz másik felével leöntöttem. A tetejére reszelt mozzarella sajtot szórtam, előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sül.

Amit tudni akarsz a salátáról

...de sosem merted megkérdezni.

A saláták rendkívül sokoldalúan felhasználhatóak, a különböző fajtákkal változatossá és színessé tudjuk varázsolni az étrendünket, a nyári nagy melegben pedig még jobban is esnek ezek a könnyedebb ételek. Hazánkban a terítékre kerülő kevés mennyiségű zöldségfélét gyakran csak csökkentett vitamintartalommal fogyasztjuk, mert a sütés-főzés során a vitaminok jelentős része lebomlik. Egészségünk megőrzése érdekében nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a friss, nyers zöldségfélék mindennapos fogyasztására, ebben segítenek nekünk a salátafélék, melyek főleg nyers formában részei az étkezésünknek, így elmarad a hőkezelés értékes tápértéket csökkentő hatása.

TIPP: VÁSÁRLÁSKOR MINDIG FIGYELJÜNK ARRA, HOGY A SALÁTÁK LEVELEI EGÉSZSÉGESEK ÉS SÉRTETLENEK LEGYENEK. A SALÁTÁKAT FELHASZNÁLÁSUK ELŐTT SZEDJÜK LEVELEIRE, MAJD HIDEG VÍZBEN ALAPOSAN, LEVELENKÉNT, LEVÉLCSOKROKKÉNT MOSSUK MEG AZ ESETLEGES FÖLDMARADÉK ELTÁVOLÍTÁSÁRA, VÉGÜL TÖRÖLJÜK SZÁRAZRA A LEVELEKET, KÜLÖNBEN HAMAR MEGROMLANAK.

A salátaféléken túl számos friss idényzöldségből és gyümölcsféléből is készülhet saláta, összetételét ízlésünk, kreativitásunk és a rendelkezésre álló alapanyagok befolyásolják – az elkövetkezendő hónapokban használjuk ki a nyári friss zöldség- és gyümölcskavalkád adta lehetőségeket. Ahhoz azonban, hogy kiválasszunk vagy kitaláljunk, és el tudjunk készíteni egy jó salátareceptet, ismernünk kell az alapanyagokat, és azok jellemzőit.

 

Például a madársalátának dióra emlékeztető, enyhén borsos íze van, melyet a citrom még különlegesebbé tesz. A rukkolának vagy borsmustárnak nevéhez illően karakteres, borsra, mustárra, kissé a tormára, vagy egyes vélemények szerint a földimogyoróra emlékeztető íze van. A radicchioból látványos, enyhén keserű, pikáns ízű salátakeverékeket lehet készíteni, azonban keserű íze miatt nem mindenkinek illik bele az ízvilágába. Az endíviának is egyedi, kesernyés íze van, érdemes a halványabb fejeket kiválasztani, mert ezek a legkevésbé keserűek, fogyasztása más salátákkal együtt sokkal kellemesebb. A batáviának markáns, fűszeres íze van, ezért kevésbé jellegzetes aromájú salátafélével ajánlott keverni.

TIPP: EGY TÁL FRISS MADÁRSÁLÁTÁHOZ VAGY RUKKOLÁHOZ ADJUNK NÉHÁNY SZEM FRISS PARADICSOMOT (LIKOPINT TARTALMAZ, MELY KAROTINOIDNAK ANTIOXIDÁNS TULAJDONSÁGA VAN), EGY RÉPÁT (BÉTA KAROTINBAN GAZDAG) ÉS ÖNTSÜNK RÁ OLÍVAOLAJAT (MAGAS E-VITAMIN TARTALMA VAN). EZ A MIX NEMCSAK FINOM, HANEM JÓL JÖN A NYÁRI HÓNAPOKBAN, MIVEL ÖSSZETEVŐI TÁPLÁLJÁK ÉS VÉDIK A NAPSUGÁRZÁSNAK KITETT BŐRT.

 A saláták kiegészíthetők szezonális gyümölcsökkel, dúsíthatók halakkal, sovány húsokkal, húskészítményekkel, keménytojással, sajtokkal, teljes kiőrlésű pékáruval, magvakkal (például dió, mandula, pirított napraforgó-, szezám-, tök- vagy fenyőmag), ízesíthetjük friss fűszernövényekkel (például bazsalikom, kapor, petrezselyemzöld, metélőhagyma).

Forrás: http://greenhealthycooking.com/summer-salad-with-orange-basil-dressing/

 

Öntetükhöz használható hidegen sajtolt növényi olaj (például olíva-, lenmag-, repce-, tökmagolaj), vagy kefir, joghurt, de akár gyümölcs- , balzsam- vagy borecettel is különleges ízvilágot érhetünk el. Az így elkészített saláták önálló, értékes fogásként is megállják a helyüket. Jól kombinálhatók azonban más ételekkel is, kiegészítésként is fogyaszthatjuk szénhidrátalapú köretek, mint például burgonya, tészta, rizs, hajdina, köles mellé. Kifejezetten előnyös, ha a nagyobb energiatartalmú köretből csak fél adagot eszünk, a másik adagot pedig a salátakeverék teszi ki.

A salátákat előnyös beltartalmi értékeik megőrzése miatt legjobb nyersen fogyasztanunk, de elkészíthetjük kímélő konyhatechnológiával - párolva, gőzölve, főzve -, ily módon is színesítve étrendünket és növelve zöldségbevitelünket. Például a mángold leveleit kevés olajon fonnyasztva felhasználhatjuk meleg salátákhoz, vagy a spenóthoz hasonlóan hagyományos módon elkészítve. Az édesköményből enyhén ánizsos ízű krémleves készülhet. A radicchiót hazájában, Olaszországban előszeretettel fogyasztják roston sütve, de különféle rizottókat is ízesítenek vele. A fejes salátából és a kárdi halványított levélnyeléből ízletes főzeléket készíthetünk.

Saláták azonban nemcsak a tányérunkon szerepelhetnek, hanem a poharunkban is. Botmixer, turmixgép, vagy gyümölcscentrifuga segítségével pillanatok alatt frissítő zöldség- és salátaprésleveket, zöld turmixokat, zöldséges smoothie-kat készíthetünk, melyek finomak, valamint jó alternatívái a hozzáadott cukorral vagy mesterséges édesítőszerekkel készült üdítőknek minden korosztály számára. 

TIPP: ALMÁS-RUKKOLÁS ZÖLDTURMIX: 1 BANÁN, 2 ZÖLDALMA, 1 CSÉSZE SALÁTA (LEHET FEJES SALÁTA, MADÁRSALÁTA, BÉBI SPENÓT/SPENÓT VEGYESEN), 1 CSÉSZE RUKKOLA, 2-3 DL VÍZ

 Különböző salátafélék jellemzői, beltartalmi értékei

 

Fejes saláta

A legrégebben ismert és termesztett, Európában és Magyarországon a legelterjedtebben fogyasztott salátaféleség. Egykoron primőr terméknek számított, az első szedéseket többnyire a húsvéti időszakra időzítették. Hazánkban napjainkra idényzöldségből egész évben termesztett áruféleséggé vált, többféle termesztési módja és sok fajtatípusa miatt egész évben fogyasztható friss salátaként. Több száz különböző változata létezik, különbség leginkább formájukban, színükben, mintsem ízükben van. A különböző fejes saláták színe a világos zöldtől egészen a sötét liláig terjedhet, úgynevezett zöld ízük van, jellemzően kicsit kesernyés. A saláták színük alapján eltérő tulajdonságokat mutatnak, a zöld változatokban nagyobb mennyiségben találhatóak kávésav származékok, míg a vörös levelekben flavonok és antocianinek vannak, melyek a legnagyobb antioxidáns-aktivitással rendelkeznek. Legismertebb és legkedveltebb fajták a ropogós fejű saláta, a vajfejű saláta, a laza fejű saláta, valamint a cos, melynek íze kissé a dióéra emlékeztet. A számos országban kedvelt salátaszív (Salatherz, Coeur de Laitue) a sűrű, zömök és tömött fejű fajtákból készíthető legjobban. Alacsony energia- és magas víztartalma van, ásványi anyagok közül megemlítendő a kalcium és a kálium, valamint számottevő mennyiségben tartalmaz biotint (vízben oldódó, kéntartalmú vitamin), C-vitamin tartalma 3,7 mg/100g (1. táblázat).

Forrás: wikipedia

Jégsaláta

A fejes salátához képest rövidebb múltra tekint vissza, egy batávia típusból nemesítették tovább Amerikában az 1940-es években, Nyugat-Európában a hetvenes évek óta termesztik, hazánkban a második számú salátaféleség. Általában halványzöld színű, tömör fejet képező, az egészen nagy fejek káposztára hasonlítanak. A jégsaláta levelei sárgászöldek, a fejes saláta leveleinél vastagabbak, erősebbek, roppanósak, magasabb a víztartalmuk, jobban ellenállnak a sérülésnek, ízük enyhén édeskés. Más típusokhoz képest hosszabban eltartható, nem esik össze, továbbá a hőhatást is jobban tűri. A gyorséttermek és a salátabárok előszeretettel alkalmazzák szendvicsekben, hamburgerekben alapanyagként, és salátakeverék sem létezik nélküle. A jégsaláta energiatartalma alacsony, bővelkedik jótékony tápanyagokban, valamennyi vitamint tartalmazza a B12- és a D-vitamin kivételével. Több klorofill és karotinoid található benne, mint a fejes salátában, ásványi anyagok tekintetében meg kell említeni a kalciumot, vasat és a foszfort (1. táblázat).

Forrás: wikipedia

 

Egész Európában elterjedt salátaféle, hazánkban is vadon él. Levelei a fejes salátáénál vastagabbak, keményebbek, ropogósak. Beltartalmi értékeit tekintve a salátafajok közül kiemelkedően magas vitamin- és ásványi anyag tartalommal rendelkezik. A fejes salátához viszonyítva nagyobb az energia-, fehérje-, vas-, kálium- és cink tartalma, valamint jóval több A-provitamin és C-vitamin tartalma (38,2 mg/100g) van (1. táblázat).

Forrás: https://www.etsy.com/listing/181311461/corn-salad-valerianella-locusta-also

 

Radicchio

A cikóriák egy elsősorban Olaszországban kedvelt, gyorsan terjedő típusa, külleme és különleges íze miatt is kiemelkedik zöld rokonai közül. Szorosan egymásra boruló levelei tömör, gömbölyű fejet alkotnak, és csak a külső borítólevelek maradnak zöldek, melyek nem ehetőek. A belső, ehető levei élénk-piros, bordó, lila színűek, fehér levélerekkel, emiatt látványa szépen kidolgozott olasz márványra emlékeztet. Ezek tökéletesen borítják a fejet, ugyanis napfénymentes körülmények szükségesek a belső levelek mélyvörös színének kialakulásához. A sötétben lebomolik a zöld klorofill, és a bordó/vörös szín kialakulásáért felelős vegyület, az intibin érvényesül. Az intibin egy keserű ízt okozó glikozid, mely serkenti az epeműködést, ezáltal az emésztést. Az erezett levelek rendkívül erősek, szilárdak, ropogósak, sokáig jól megőrzik alakjukat és víztartalmukat, így nem fonnyadnak. Íze pikánsan, kellemesen kesernyés, enyhén borsos. Vitaminok tekintetében kiemelendő E- és K-vitamin tartalma, valamint tartalmaz egy prebiotikus oligoszacharidot, az inulint is, amely a vastagbélflórában található jótékony, úgynevezett probiotikus baktériumok számára hasznosítható energiaforrás. Az inulinnak nagy szerepe van ezen baktériumok szaporodásának elősegítésében, s ezáltal az egészség megőrzésében.

Forrás: https://www.flickr.com/photos/onegirlinthekitchen/12541554554/in/photostream/

 

Endívia

Számos salátaféléhez hasonlóan sok szín- és alakváltozata ismert, létezik sima és szeldelt levelű fajtakör is. Észak- és Nyugat-Európában a sötétebb zöld fajtákat fogyasztják inkább, míg a déli országokban a sárgás-világos zöld, széles levelű, úgynevezett escarole típust kedvelik jobban. Levelei a fejes salátáénál nagyobbak, masszívabbak, keményebbek és ellenállóbbak, fejesen hűtve sokáig jól tárolható. A széles levelű endíviákat frissen is fogyasztják, emellett a salátafeldolgozóknak is fontos alapanyaga. A cakkos, szeldelt levelű, mely a frisée típus, szintén a saláta mixek egyik legfőbb összetevője a dekorációs felhasználás mellett. Az erősen szeldelt, többdimenziós kiterjedésű levelek nem tapadnak egymáshoz a tasakban, könnyedebbé teszik a salátakeverékeket. A frisée saláta egyik különleges változata a Très Fine Maraichière (TFM), amely egy keskeny levelű frisée típus, levelei szinte tűvékonyak, különlegesen mutatósak. A cikóriákkal való szoros rokonságból kifolyólag található benne keserű anyag, a keserűség mértéke függ a fajtától, a termőhelytől, a vízellátástól, valamint a növény korától. Bővelkedik jótékony tápanyagokban, magas folát tartalma van, és nagyobb mennyiségben tartalmaz kalciumot, káliumot, magnéziumot és cinket (1. táblázat). Az endíviában is jellemző alkotóelem az inulin.

Forrás: blog.sorlidiscau.es

 

salata_tablazat.jpg

1. táblázat. Különböző salátafélék (fejes saláta, jégsaláta, madársaláta, radicchio, endívia) beltartalmai értékeinek összefoglalása (USDA, 2011 http://ndb.nal.usda.gov/ndb/search)

 

Csomagolt salátakeverékek

Az IFPA (International Fresh-cut Produce Association) meghatározása alapján friss alapanyagokból használatra kész, kényelmes, egészséges zöldségek és gyümölcsök minősülnek frissen vágott termékeknek, melyekből a csomagolt salátakeverékek készülnek. Önállóan vagy kombinálva tartalmazzák a növényeket ezek a termékek, fizikailag megváltoztatják eredeti formájukat, hőbehatást nem alkalmaznak, a zöldségfélék így frissek maradnak.

A zöldségeket mossák, a felesleges, vagy sérült részeket eltávolítják és darabolják, ezután csomagolják. A kész terméket a fogyasztó így 100%-ban tudja hasznosítani. Manapság már egyre többféle egyedi csomagolásban kínált különböző frissen vágott zöldséget, és különféle konyhakész salátakeveréket (mesclun francia kifejezést is szoktak használni, mely zsenge zöldsalátákból álló válogatott salátakeveréket jelent) találhatunk az üzletek polcain fantáziadús elnevezéssel.

Forrás: http://www.examiner.com/article/try-eating-more-leafy-green-vegetables-for-a-sharp-mind

 

Rohanó világunkban és életmódunkban az egészséges táplálkozást nem mindig könnyű megvalósítani, hiszen a friss zöldségek beszerzése és elkészítése időigényes folyamat, ezért ezeknek a kényelmi termékeknek egyre növekvő jelentősége van, több szempontból is előnyösek lehetnek számunkra. A különféle salátakeverékek mindennapi étkezésünket változatossá, egyszerűvé és ízletessé tehetik. Egyszerűen kezelhetők, frissen érkeznek a földekről, felhasználásuk gazdaságos, mert nem igényelnek előkészítő munkát és vízfelhasználást, ezáltal megkímélik a vásárlót a zöldségtisztítás fáradságos, időigényes, és nem annyira kedvelt feladatától. Továbbá nincs tisztítási veszteségük, a salátaféléket megfelelő méretűre aprítva, gyalulva kínálják, amit az otthoni eszközökkel nem mindig egyszerű kivitelezni. A csomagolásból megfelelő adagban kerülhetnek egyenesen az étkezőasztalra önállóan, vagy akár más salátakeverékek részeként. Felhasználhatóak háztartásokban, kereskedelmi vendéglátásban, továbbá közétkeztetésben is, optimális hőfokon tartva jól tárolhatók. A gyártók szavatolják a kiváló termékminőséget, valamint a termékbiztonságot.

 

TUDTA-E, HOGY

• a római saláta elnevezésének eredete oda vezethető vissza, hogy a francia uralkodó nyomására, politikai és katonai okokból, V. Kelemen pápa 1309-ben a pápai kúriát Avignonba helyeztette át, ahol a palota kertjében termelték az avignoni, majd később római saláta néven ismertté vált salátafajtát.

• az Olaszországból származó salátaféleség, a lollo saláta az első díszítő salátatípus, amely a hazai termesztésben és fogyasztásban is megjelent.

• a madársalátát, melyet a középkori füveskönyvek gyakran gyógynövényként említettek, a hideg évszakok salátájának is nevezik, mert jól alkalmazkodik a szélsőséges időjáráshoz, és egy enyhébb telet is képes átvészelni.

• az igazi és eredeti Cézár-saláta kizárólag római salátából készül.

• a piros levelű saláta különlegességek már nem számítanak ritkaságnak: a lollo és a tölgylevelű saláta piros levelű változatának számos színárnyalata létezik a világos zöldespirostól a mélybordóig, a radicchionak élénkbordó levelei vannak, de léteznek mélypiros levelű fejessaláta fajták is.

A salátaféléket rendkívüli változatosságban fogyasztják és termesztik világszerte, egyre több új fajta jelenik meg a piacokon. Legyünk bátrak a választással, érdemes megízlelni és kipróbálni eddig nem ismert saláta különlegességeket, salátázzunk mindennap!

 

Forrás: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

 

Felhasznált irodalom:

1. Balázs S. Zöldségtermesztők kézikönyve. Mezőgazda Kiadó. Budapest. 2004.
2. Biró G, Biró Gy. Élelmiszer-biztonság Táplálkozás-egészségügy. Agroinform Kiadó. Budapest. 2000.
3. Carter P, Gray LJ, Troughton J, Khunti K, Davies MJ. Fruit and vegetable intake and incidence of type 2 diabetes mellitus: systematic review and meta-analysis. BMJ. 2010;341:c4229.
4. Csajbók Róbertné. Frissen vágott, csomagolt zöldségfélék tárolhatóságának, és a közétkeztetésben betöltött szerepének vizsgálata. Doktori értekezés. Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok Doktori Iskola. Budapest. 2015.
5. Dauchet L, Amouyel P, Hercberg S, Dallongeville J. Fruit and vegetable consumption and risk of coronary heart disease: a meta-analysis of cohort studies. J Nutr. 2006;136(10):2588-2593.
6. IFPA (International Fresh-cut Produce Association). http://www.creativew.com/sites/ifpa/about.html 2016. 06. 20.
7. Llorach R, Martínez-Sánchez A, Tomaás-Barberán FA, Gil MI, Ferreres F. Characterisation of polyphenols and antioxidant properties of five lettuce varieties and escarole. Food Chemistry. 2008;108(3):1028–1038.
8. MDOSZ. OKOSTANYER®. http://mdosz.hu/uj-taplalkozasi-ajanlasok-okos-tanyer/ 2016. 06. 20.
9. Mészáros F. Saláta – rendszertan. Kertészet és Szőlészet. 2011;60(4):6-9.
10. Rodler I. Új Tápanyagtáblázat. Medicina. Budapest. 2006.
11. Táplálkozási Akadémia Hírlevél. V. évf. 6. 2012. június. MDOSZ
12. Táplálkozási Akadémia Hírlevél. 9. évf. 5. 2016. május. MDOSZ
13. Terbe I. Levélzöldségfélék. Dinasztia. Budapest. 2000.
14. Terbe I. Különleges levélzöldségfélék termesztése. Agrárágazat. 2014;15(3):38-39.
15. USDA National Nutrient Database for Standard Reference. 2011. http://ndb.nal.usda.gov/ 2016. 06. 20.
16. Varga Zs, Gilingerné Pankotai M. Zöldségfélék bioaktív anyagainak hatása az emberi egészségre. Agrárunió. 2008;9(2):57-59.
17. Žnidarčiča D, Banb D, Šircelja H. Carotenoid and chlorophyll composition of commonly consumed leafy vegetables in Mediterranean countries. Food Chemistry. 2011;129(3):1164– 1168.

Könnyű nyári cukkinis fogás

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Kell hozzá cukkini, újkrumpli, paradicsom, tejszín és sajt. Semmi több. A zöldségeket karikázzuk fel és tegyük egy olajozott jénaiba, váltakozva, félig egymásra. Ha a jénai kerek, akkor lehet körben, ha téglalap alakú, akkor sorokban elrendezni a zöldségeket. A tejszínt sózzuk, borozzuk és nyakon öntjük vele a zöldségeket. Fedjük le a jénait alufóliával és addig süssük, míg a krumpli megpuhul. Ezt tűpróbával ellenőrizzük. Ezután eltávolíthatjuk az alufóliát és megszórhatjuk bőven a tejszínes zöldséget reszelt sajttal. Toljuk vissza a sütőbe és süssük addig, míg a sajt kissé megbarnul.

Két főre készítettem, egy nagyobb cukkinit, két nagy krumplit és szintén két nagy paradicsomot szeleteltem fel, két dl tejszínt és 15 dkg trappista sajtot használtam az étel elkészítéséhez.

Túrós palacsinta eperrel

Túrós palacsinta recept kicsit másképp, friss eperrel.

Hozzávalók

a palacsintához:

15 dkg liszt
1 tojás
csipet só
1 kk cukor
3 dl tej
1 dl szódavíz
1 ek olaj

a töltelékhez:

20 dkg eper
20 dkg túró
fél dl tejszín
5 dkg porcukor

sütéshez: olaj

díszítéshez: porcukor, egész eperszemek

Elkészítés

1. A lisztet a tojással, sóval, cukorral, olajjal, tejjel és a szódavízzel kikeverem, a palacsintákat kisütöm.

2. A túrót villával összetöröm, hozzákeverem a tejszínt és a porcukrot.

3. A már langyosra hűlt palacsinták egynegyedébe egy kanál túrós tölteléket teszek és kétszer behajtom, tányérra helyezem.

4. Eperszemekkel és porcukorral díszítem.

Spárga saláta

Könnyű majonézes saláta kétféle spárgából paradicsommal és meleg félbarna, magos pirítóssal ebédre vagy vacsorára.

Hozzávalók

15 dkg fehér spárga
15 dkg zöld spárga
só, cukor, bors
majonéz
3 dl tejföl
mustár
citromlé
1 fej saláta
1-2 kemény paradicsom
magos, félbarna kenyér

Elkészítés

1. A fehér spárgát fejétől a végéig megpucoljuk, mindkét spárga fás végét levágjuk, 3 cm-es darabokra vágjuk és sós, cukros vízben főni tesszük. Főzővízbe egy kevés margarint teszünk. Épphogy megfőzzük, leszűrjük.

2. Tartás mártást készítünk: majonézt elkeverjük kétszeres mennyiségű tejföllel, ízesítjük mustárral, citromlével, megborsozzuk.

3. A saláta levélből nagyobbakat tálra tesszük, a spárgát összekeverjük a majonézzel, a kockákra vágott paradicsommal és a saláta kockákra vágott torzsájával, kisebb leveleivel és a saláta leveleken tálaljuk.

4. Lehűtjük. Magos, félbarna, meleg pirítós kenyérrel tálaljuk.

Mediterrán halvacsora

5 perc alatt előkészíthető, fél óra alatt készre sül, finom és különleges étel, nem csak halkedvelőknek.

Szeretnék, ha ezentúl több halat fogyasztanánk, de bizonyos okokból kifolyólag a kedvenc halaink nem kerülhetnek az asztalunk heti 1-2 alkalommal, ezért igyekszem a tengeri halfilét valami másnak álcázni. 

Az első recept, amit kipróbáltam a mediterrán hal. Megtetszett, hogy paradicsommal és fekete olíva bogyóval készül. Tengeri halfilét vásároltam, amit besóztam és egy kiolajozott (olívaolaj) jénaiba tettem. Egy kisebb fej hagymát vékonyan karikákra vágtam, és a halra szórtam a kettévágott koktél paradicsomokkal és az egyben hagyott, fekete olíva bogyókkal együtt. Az egészet beborítottam citromkarikákkal. A jénait alufóliával letakartam és előmelegített sütőben (180 fok) sütöttem először 20 percig, majd fólia nélkül még 10 percig. Mi krumplipürével ettük. A sült citromot én nagyon szeretem a halételekhez, de friss citromlét is kínálhatunk hozzá.

Maradék húsvéti sonka felhasználása

Sosem sikerül előre belőni, hogy mennyi sonka fogy majd az ünnepek alatt, így mindig többet veszünk a kelleténél, utána pedig törjük a fejünket, hogy mire használjuk fel. Ezen a héten nagy kihívás elé állítom magam és megpróbálom a sonkát minden nap másnak álcázni, mint ami.

4 főre

40 dkg liszt
1 kocka friss élesztő
1 dl tej
cukor

olaj
10 dkg trappista reszelve
10 dkg sonka kockázva
20 dkg brokkoli
1 kis fej hagyma kockázva
1 csokor petrezselyem apróra vágva
2 ek mustár
1 tk citromlé

A tejet langyosra melegítjük, teszünk bele egy csipet cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Amikor felfutott beletesszük a lisztet, ízkés szerint sót és 2 ek olajat és összegyúrjuk, dagasztjuk, majd konyharuhával lefedve félre tesszük kelni. A brokkolit rózsáira szedjük és sós vízben megfőzzük. A hagymát elkeverjük a mustárral és citromlével, belekeverjük a sonkát és a sajtot, valamint a megfőtt és apróra vágott brokkolit. A tésztát kinyújtjuk hosszúkásra, a közepére halmozzuk a sonkás keveréket és összegöngyöljük, mint a bejglit. Egy tepsibe zsírpapírt teszünk és a henger alakú tésztát gyűrű formában a sütőlapra tesszük. Előmelegített sütőben, 190 fokon kb. 20-25 percig sütjük.

süti beállítások módosítása